Lévai György a NÉP elnökének oldala

Kilapátolják a pénzt az országból
Írta: kedd 24 május 2011 - 09:19:39 |

{FBLIKENEWS}

Jelentősebb mértékben kell növekednie a hazai gazdaságnak ahhoz, hogy javuljon a magyar lakosság közérzete, a megtermelt jövedelem jó része ugyanis számos csatornán át kiáramlik az országból – mondta lapunknak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

A pénzszivattyú nemcsak a hazai, hanem az uniós pénzeket is érinti, amelyek nagy része visszament a „feladónak”. 

A pénzügyi egyensúly megteremtése mellett a gazdasági növekedés gyorsítását tartja a legfontosabbnak a kormány. Az optimista forgatókönyv szerint az idén 3,2, míg jövőre 3,6 százalékkal bővül majd a bruttó hazai össztermék (GDP). „Jelentős többletet kell termelni ahhoz, hogy a lakosság közérzete is kedvezőbb legyen, mi után a megtermelt jövedelem nagy része kiáramlik az országból” – mondta lapunknak Parragh László. Az MKIK elnöke hangsúlyozta, kamatterhekre a GDP négy-öt százalékát költi el az állam és az önkormányzati szektor évente, s ebben még nincs benne a szintén eladósodott lakosság és az üzleti szféra. Jelentős összegek hagyják el az országot csak az árfolyamveszteség következményeként is. Ezen a téren az elmúlt két évben a lakosság bukta a legnagyobbat, a következő bomba az önkormányzatoknál robban majd. Ha a svájci frankban eladósodott helyhatóságok most realizálnák veszteségei ket, harminc százalékkal több pénzt kellene visszafizetniük, mint amennyit felvettek.

„Ha sorra vesszük az ágazatokat, akkor ott is azt látjuk, hogy irdatlan összegeket visznek ki egyes gazdasági szereplők az országból” – folytatta az MKIK elnöke. A kereskedelemben ez főként azokra a társaságokra igaz, amelyek tulajdonosai több mint ötven százalékban külföldiek. A multinacionális cégek magyarországi, illetve régiós befektetései néhány év alatt megtérültek, nem beszélve arról, hogy jelentős piacokat szereztek. Csak egy példa: a 2004-es uniós bővítés óta Németország élelmiszer-kivitele több mint harminc százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy a láncokon keresztül jelentős arányban áramlottak be térségünkbe német termékek. Ez hatással volt a magyar feldolgozóiparra, mezőgazdaságra is, s termelőink részben elvesztették piacaikat. 

Parragh László szerint a pénzügyi szektoron keresztül szintén nagy összegek folynak ki az országból. A külföldi bankok magyarországi befektetései 2003–2008 között 155 százalékos megtérülést mutattak. Ráadásul nálunk magasabb kamatmarzsokat érvényesítenek, mint a nyugati országokban. Nemcsak a hitelekért kell hazánkban többet fizetni, hanem az energiáért is. Közműveink külföldi tulajdonba kerültek, a privatizációval monopóliumok jöttek létre, amelyek lényegében fejőstehénként működnek. Ma már nálunk magasabb a gáz és a villamos energia ára, mint Németországban, de többe kerül a telefon és az internethasználat is, mint Nyugaton. 

Parragh szerint mindez azt mutatja, hogy hazánkban kevésbé szigorú a szabályozás s nem olyan éles a verseny, mint külföldön. „Minél fejlettebb a gazdaság, annál inkább féken tudja tartani a monopóliumokat, így nekünk ezen a téren is fejlődnünk kell” – magyarázta az elnök, aki szerint szükségünk van a külföldi tőkére, de meg kell tanulnunk a saját érdekeinket is érvényesíteni úgy, ahogy ezt a németek vagy éppen az osztrákok teszik. Mindez egészen kis dolgokban is megmutatkozik. A kamara vezetője példaként említette: egy magyar pálinkafőző ki akart menni a bécsi karácsonyi vásárra, hogy ott árulja a termékeit. Mire azonban megkapta a szükséges engedélyeket, január lett. 

A gyenge érdekérvényesítés és a források kiáramlása nemcsak a hazai pénzek, hanem az uniós támogatások esetében is megmutatkozik. Ennek következménye, hogy nem érzik a hazai vállalkozások a lehívott brüsszeli ezermilliárdokat. Parragh László úgy látja, a támogatásokat jelentős részben olyan termékek vásárlására költöttük, amelyeket nem a magyar ipar állít elő. Ez igaz például a víztisztító berendezésekre, a közösségi közlekedés járműveire is. Az uniós pénzek jó része így visszaáramlott a nyugati országokba. Jól mutatják ezt az autópálya-építések is. Ezeket a beruházásokat rendre külföldi cégek nyerik el. A pénzek három-négy fővállalkozón keresztül futnak át, mire abból valami jobb esetben eljut a magyar alvállalkozókhoz. Gyakori, hogy a külföldi társaság projektcéget hoz létre, amellyel azonnal limitálja a felelősségét. Általában ezekben az esetekben maradnak végül pénz nélkül az alvállalkozók.

„A helyzet megváltoztatásához nemcsak jogszabályokra, hanem a gondolkodásmód megváltoztatására van szükség. Egy osztrák önkormányzat sohasem engedné meg, hogy a közbeszerzésén magyar cég nyerjen. Finom manipulációkkal eléri, hogy ausztriai vállalkozás fusson be győztesként” – tette hozzá végezetül a kereskedelmi kamara elnöke.

Kiss Gergely
forrás: Magyar Hírlap








Hírek átvehetőek ezen rss hírforrások használatával.
rss1.0
rss2.0
rdf


Oldal létrehozási idõ: 3.2023 másodperc, 2.0422 lekérdezési idõ.