Lévai György a NÉP elnökének oldala

Így kell ezt: a lengyelek beintettek kárpótlásnak
Írta: péntek 18 március 2011 - 12:14:57 |

{FBLIKENEWS}

A lengyelek annak idején az államadósságot is sikeresen újratárgyalták, most pedig úgy döntöttek: nem tartják el erejükön felül a rajtuk csüngő népeket. A rossz gazdasági helyzetre hivatkozva a lengyel kormány felfüggesztette a kárpótlások kifizetését célzó intézkedéseket. A példa tehát adott.
Varsó - Tulajdonuktól megfosztott zsidók és más csoportok tagjai élesen bírálták a lengyel kormányt, mivel az felfüggesztette azon tervének végrehajtását, amelyek alapján a II. Világháború és az azt követő kommunista időszakban elvett javak fejében jóvátételt nyújtott volna.

Miroslaw Szypowski, egy jóvátételért küzdő lengyel csoport vezetője kedden elmondta az AP hírügynökségnek, hogy csoportjának tagjait "kiábrándította" a döntés, amit elfogadhatatlannak tartanak - közölte, mintha csak Ábrahám leszármazottai arról lennének híresek, hogy azonnal fizetnének mindenkinek bármennyit.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kormánya múlt héten felfüggesztette a munkát azon a törvényen, amely a tulajdonuktól megfosztottak számára nyújtott volna kárpótlást. A döntés indokaként azt hozta fel, hogy a költségvetés jelenlegi helyzete, a növekvő deficit nem teszi lehetővé ilyen kifizetések végrehajtását.

Nálunk szerencsére nincs ilyen probléma. Minden pályázatnál pluszpontokat ér, ha az valamilyen módon előnyt nyújt a cigányoknak, a MAZSÖK (Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány) állami pénzből való kitömését minden évben biztosítja a gazdasági szabadságharcát vívó forradalmi kormány. A Rádió C idén 36 millió forintot kapott a központi költségvetésből, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány majd' 400 milliót, az Országos Cigány Önkormányzat 267 milliót, az antiputri program 500 milliót, a Roma ösztöndíj programok 1 milliárdot, a MAZSÖK csaknem 900 milliót, de még lehetne sorolni.

A Trianon múzeum 50 milliós támogatása ehhez képest igen sovány, a kiskunmajsai 56-os múzeum semmit sem kapott.
Ezzel szembeállítva igazán nagy a kontraszt a lengyel kormány intézkedésével szemben, amit a Zsidó Világkongresszus (WJC) és a Zsidó Jóvátételi Világszervezet (WJRO) vezetője, Ronald S. Lauder is közvetített.

-Lengyelország most azt mondja számos idős háború előtti tulajdonosnak, hogy nincs előrelátható reményük arra, hogy akár csekély mértékű igazságot is szolgáltassanak nekik elvett tulajdonuk miatt - mondta Lauder.

A kommunista és főként a német uralom alatt elvett javak értékét Szypowski mintegy 25 milliárd euróra becsüli a volt tulajdonosok elmondása alapján.

(Yahoo News nyomán Szent Korona Rádió)







Hírek átvehetőek ezen rss hírforrások használatával.
rss1.0
rss2.0
rdf


Oldal létrehozási idõ: 3.5323 másodperc, 2.4129 lekérdezési idõ.