Lévai György a NÉP elnökének oldala

Gazdaság

Gazdaság
Az IMF rossz híreket közölt Amerikára nézve
Írta: szerda 27 április 2011 - 11:41:52 |

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzése szerint a kínai gazdaság a vártnál jóval korábban, már 2016-ban le fogja előzni az Egyesült Államokét - jelentette a The Wall Street Journal érdekeltségébe tartozó MarketWatch gazdasági portál.




Az IMF nem a GDP-adatok és a jelenlegi valutaárfolyamok, hanem a vásárlóerő-paritás (PPP) alapján elvégzett számítások következtében jutott erre a következtetésre. A PPP azt méri, hogy hazai viszonylatban mennyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni egy valutában egy másikhoz képest, figyelembe véve a különböző országokban eltérő árakat.

A PPP-alapú összehasonlításban a kínai gazdaság volumene a 2011-es 11,2 ezer milliárd dollárról 2016-ra 19 ezer milliárdosra nő majd. Az amerikai gazdaság ugyanebben az időszakban lassabban növekszik majd és az idei 15,2 milliárd dolláros értékről öt év alatt a 18,8 milliárd dolláros szintet éri majd el. Kína részesedése a világgazdaságban 2016-ban 18, az Egyesült Államoké pedig "csak" 17,7 százalék lesz, ami amerikai szempontból történelmi mélypontot jelent majd.

Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok a 2012-ben megválasztandó elnökének kormányzása alatt veszíti el gazdasági világelsőségét. Brett Arends, a MarketWatch szakírója szerint 10 évvel ezelőtt az amerikai gazdaság még a háromszorosa volt a kínainak. "Tudtuk, hogy ez be fog következni, de az IMF most először adott meg konkrét dátumot arra, hogy mikor. A legtöbben nem készültek fel erre. Még csak nem is tudják, hogy ez ennyire közel van" - írta Arends, aki szerint a két ország bruttó hazai termékén (GDP) és a jelenlegi valutaárfolyamon számolva a helycsere még nincs ilyen közel. A szerző ezzel kapcsolatban ismételten azzal vádolta meg Kínát, hogy túlságosan alacsonyan tartja a jüan árfolyamát.

A japán gazdaság teljesítménye még történelmi csúcsformájában is csak a fele volt az amerikainak, a Szovjetunióé pedig az egyharmada. Az IMF-előrejelzés az amerikai gazdaság számára kedvezőtlen időpontban került nyilvánosságra. Noha a munkaerőpiac a Wall Street 2008-as összeomlása után megélénkült, a munkanélküliség még mindig magas és Washington a gazdaságélénkítő programok és az államháztartási hiány csökkentésének kettős kényszerében vergődik.

A hiánycsökkentésre vonatkozó megállapodás hiányában a Standard & Poor's hitelminősítő a múlt héten bejelentette, hogy stabilról negatívra rontja le adóbesorolásának kilátásait, s figyelmeztetett, hogy deficitcsökkentési megegyezés híján ez a besorolás a jövőben tovább romolhat.

Forrás: Heti Válasz


Gazdaság
A moratórium alatt is keresnének a bankok
Írta: csütörtök 31 március 2011 - 12:41:47 |

A késedelmi díjak miatt egy év alatt harmadával emelkedhet a tartozás · A lakás eladása után is marad az adósságból.

Magyar Nemzet
A pénzintézetek még a kilakoltatási moratórium alatt is keresnének a bajba jutott adósokon. Hatalmas késedelmi kamatokkal súlyosbítják a fizetésképtelenséggel küszködők helyzetét. Egy ötmillió forintos tartozásra egy év alatt akár másfél millió forint késedelmi kamat és egyéb költség is rakódhat.

A9nz 2

Miközben a fizetésképtelen hiteladósok elkeseredetten próbálnak szabadulni a tartozásuktól, még az idővel is versenyt kell futniuk, hiszen a bankok és végrehajtók követelése hónapról hónapra növekszik. Mint azt a Banki Hitelek Károsultjainak Egyesületétől (BHKE) megtudtuk, a kilakoltatási moratórium alatt tovább duzzadnak a felmondott hitelek tartozásai. A pénzintézetek általában évi 20-30 százalékos késedelmi kamatot számolnak fel, de ezen kívül még több költség is terheli az adóst. A végrehajtóknak járó díjak és költségek például a tartozás öt százalékát teszik ki – közölte lapunkkal Lénárd Mariann, a BHKE főtitkára – olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában,

forrás MNO

Gazdaság
A Jobbik újabb fenomenálisnak tartott ötlete, a nemzeti kríziskezelő ?
Írta: hétfő 28 március 2011 - 12:10:09 |

Egy idézettel kezdenék, amelyre egyik ismerősöm hívta fel a figyelmet!

Az idézetet olvasva mindenkiben joggal merülhet fel a kérdés, hogy kit képviselnek a Jobbikban?
Talán a nagytőkét?Mert úgy látszik azt..........Nocsak, nocsak........csak nem kezd kibújni a szög a zsákból?
"Zsiga Kárpát Dániel", a Jobbik országgyűlési képviselője egy keddi sajtótájékoztatón vázolta a párt elképzelését a hitelesek megsegítéséről.Javaslatuk szerint fel kellene állítani egy nemzeti kríziskezelőt, melynek célja, hogy a hitelek forintban és nemzeti kézben legyenek kezelve. Ez a kríziskezelő lehet akár bank vagy más pénzintézet is."

Ezt találták ki arra, hogy következmények nélkül lenyúlják az ingatlanainkat?

Kilakoltatás


Emlékszem még, amikor a mi
pénzünkön megépítették a vízi-közműveket , majd Önkormányzati kezelésbe adták, az önkormányzatok pedig  eladták.........., vagy éppen a csókosoknak KHT-vá, majd KFT-vé alakították, és ebből néhányan megint csak jól meggazdagodtak, mi meg fizetjük a magas vízdíjakat, csatornadíjakat, vagy szemétszállítást.

Itt van a települési gázberuházások témája is, mi vettünk fel rá személyenként hitelt, kifizettük, az önkormányzatok privatizáció keretében eladták a gázszolgáltatónak, papírfecnikért cserébe, amit részvényeknek csúfolnak, majd ezek jellemzően eltűntek,.......vagy a Bank "adósság" fejében (mert az önkormányzat a részvényeket fedezetül használta) "lenyúlta"......
Hiába nincs új a Nap alatt.
Mikor jön el az a nap, amikor végre mindenki észreveszi, hogy minket embereket csak kirabolnak, lenyúlnak, átejtenek?
Mikor veszik azt észre, hogy bennünket embereket, csak nyírni való "birkának" tartanak........, persze annyit sem fizetve, hogy megéljünk, de arra vigyáznak, hogy ne halljunk éhen, de annyit nem fizetnek, hogy felálljunk a rabszolgasorból......, és arra is vigyáznak, hogy ne legyenek tulajdonaink, mert az kell nekik..."kríziskezelőbe" bérlakásnak, azért, hogy a bérleti díjjak is az ő zsebüket tömje tele.
Ki lett ez találva.....a JÓB-bik által is rendesen.

Van aki még ezen csodálkozik?

Írta: Lévai György


Gazdaság
Banki hitelesek, hitelek
Írta: hétfő 28 március 2011 - 12:03:49 |

Melyik részét nem értik annak a Jób-bikban, hogy az embereknek nincs pénze a 80%-ra sem??A Jobbik gazdasági tanácsadóinak jobban meg kéne fontolnia, azt hogy az volt cégeiket képviselik-e továbbra is, vagy azokat akik bejuttatták őket a Parlamentbe, és ezáltal a Magyarságot?

Én is és többen is akikkel a Jobbik gazdasági kabinetjében tevékenykedtünk "régen" (ún. "régi kabinet" 2009 nyara), mégpedig arra, hogy hányszor kell még konszolidálni a külföldi bankokat.
Hogy érthető legyen:Felvetették a hiteleket a Magyar Állammal azért, hogy a válság miatt "bedőlt" hitelek miatt konszolidálni tudják az bankokat, vagyis Magyarország az Adózók terhére (mindannyiunkéra) hitelt vett fel és bele is tette a bankokba...... (megjegyezném, hogy ugyanilyen címszó alatt, a "rendszerváltás" óta többedszer)

Tehát a "mi" adófizetők pénzéből, az állam már régen kifizette ezeket a hiteleket.
Persze ezt a mi adóinkból fogják visszafizetni az IMF-nek ill az E.U.-nak.
Akkor most miért is kéne megint akár 1/3-ad részben is Állami pénzt juttatni a Bankoknak?
A hiteleseket tekintve, a hitelesek felvették a hiteleket, igen ám, de a bankokat a "bedőlt" hitelek miatt kártalanították.
Akkor most miért is követelőzne a Bankok?
Magyarországon voltak egyedül nyereségesek a bankok és a bankfiókok, vajon miért?
Mert olyan volt a hitelezési gyakorlatuk.....ugyanis sehol a világon nincs 20-30%-os hiteldíj mutató csak nálunk, minden épeszű közgazdász tudja, hogy ez nem tartható, kvázi "belehajszoltak" embereket a hitelekbe, ráadásul ezt a hitelt a magas kamatoknak köszönhetően lehet, hogy vissza is fizették.
A Bankok gyakorlat az, hogy a kamatokat a teljes futamidőre rászámolja a törzstőkére, és akkor már nem a törzstőkével tartozol, amit felvettél, hanem a kamatokkal növelt összeggel, ami kb 3-szorosa az felvett "törzstőkének".
Ha netán vissza akarod fizetni, mert rád szakadt az amerikai nagybácsi, nem teheted meg, mert a bank ezért az elmaradt haszna miatt tőled "kártérítést" kér.
Hogyan is van ez?
Gondolkodjunk.....Összefoglalva:
- A konszolidációból ki vannak fizetve a bedőlt hitelek.
- A magas kamatok miatt a "bedőlt hitelesek" jó része már visszafizette a törzstőkét.
- Az állam most megint 1/3-al akar konszolidálni.
- hiteleseknek meg ismét csak fizetni kell a "bedőlt" hitelüket, vagy árvereznek.

Most akkor, hogyan van ez?Hányszor kell egy hitelt kifizetni ?
Kinek kell azt kifizetni?

Írta:Lévai György


Gazdaság
Alternatív energiák és felhasználhatóságuk!
Írta: hétfő 28 március 2011 - 11:45:25 |

Alternatív energiák és felhasználhatóságuk! Járjuk körbe egy kicsit ezt a témát! Sokan azt mondják, és slágertémának tartják az alternatív energiák hasznosítását, amely bizonyos esetekben és körülmények között megoldás lehet, egyes problémákra.Azért szeretnék tisztázni ezzel kapcsolatban néhány félreértést.

Ma nem létezik technológia olyan hőszivattyúzási technológiára, amely ilyen nagy mennyiségű energiát elő bírna előállítani, amelyre az országnak szüksége van.
A másik ezzel kapcsolatos kérdés az az, hogy pl. Islandon vannak ilyen megoldások, viszont már azt is kimutatták, hogy Islandon csökkent a földkéreg hőmérséklete, az ilyen technológia miatt.Ennek környezeti hatásait, és következményeit nem ismerjük, mivel nem ismerjük a földkéregre gyakorolt hatása mennyire tartós vagy mit jelent az ökoszisztémára.
Az egyébként is elgondolkodtató, hogy a földkéregre gyakorolt hatására ennek a technológiának Islandon azért jöttek rá, mert egy két jelentősebb gejzírjük nem tört fel, ami pedig eddig mindig szokott, majd megmérték a földkéreg hőmérsékletét és rájöttek, hogy az csökkent, és ez az oka a gejzír eltűnésének.
Hőszivattyús megoldásra, ma csak a fűtések tekintetében lehet gondolkodni.
Olyan mennyiségű áramtermelésre, amely egy országot el tudna látni jelenleg technológia nem létezik.
Az is megfontolandó környezetvédelmi kérdés, és talán nemzet  stratégiai is, hogy mi lesz a termálvizeinkkel vagy az ásványvíz készletünkkel, ha keresztül kasul furkáljuk a zárórétegeket.
Mert ezáltal könnyen eltűnhet a vízkészletünk...
Itt megjegyezném, hogy talán nem is olyan környezetbarát ez a technológia?

Szél energiával kapcsolatban megjegyezném:
Magyarország jelenlegi területét tekintve medence.....
A medencéknek az a tulajdonsága, hogy lényegesen ritkábban fúj a szél.....

A másik gond ezzel a megoldással az, hogy nem oldható meg jelenleg az energia tárolása, így ha nem fúj a szél, vagy nem megfelelő intenzitású akkor nincs áram, ezért tőle függetlenül léteznie kell egy bármikor bekapcsolható erőműnek.
Hogy miért könnyű belátni, az áramellátásnak, és a szükséges mennyiségnek mindig rendelkezésre kell állnia, mert azt nem lehet csinálni, hogy ah pl. nem fúj a szél akkor leáll az élelmiszer termelés, vagy az ipar mert nincs áram.
A másik érdekes felfedezés az az volt tőlünk nyugatabbra, ahol ezt az energiát használják, hogy a madarak messze elkerülik azokat a területeteket ahol a szélkerekek működnek.
A tudósok rájöttek, hogy a szélkerék olyan ultrahangot bocsát ki amely zavarja a madarak tájékozódását és ez akár oda is vezet, hogy a madarak nem használják addigi élőhelyüket, vagy egyszerűen eltévednek...ami legalább akkora öko katasztrófa mintha egy olajfúrorony felrobbanna.

Napenergia:
Hasonlóan a szélenergiához az energia tárolással és az energia időjárásfüggőségével vannak óriási problémák, ill. annak helyigényének megteremtése sem egy egyszerű feladat.
A mai energia felhasználás mértékével számolva, be lehetne borítani napelemmel a fél Alföldet.
Itt felmerül a kérdés, hogy mi teremne meg alatta?
Semmi....
Igen ám, csak akkor hol termelünk búzát és ennivalót?
Nem beszélve az Óriási egyenáram-váltóáram transzformátorok előállításáról, és ha tárolni akarja valaki az akkumulátorok mennyiségéről, méretéről, és a környezetre gyakorolt veszélyességéről annak ólom tartalma miatt, nem beszélve arról, hogy ezeket 2-4-évente cserélni kell.
A Nickel-Cadmium akummulátorokkal is hasonló a helyzet.
Nem beszélve a szélenergiánál említett problémáról, hogy mivel időszakos áramforrásról van szó, biztosítani kell egy stabil áramtermelő forrást.

Összegezve:
Ezeknél a környezetbarátnak tartott megoldásoknál, ezen források mellé ugyanúgy meg kell építeni egy hagyományos erőművet is, az energiaellátás stabilitásának biztosítása miatt.
Ami jelentősen megdrágítja ezen alternatív energiák előállítási költségét.
Ezért könnyen belátható, hogy ma nem megoldható egy az alternatív energiára való átállás.
Másrészt az ország energia ellátását nem lehet bizonytalan és időszakosan működő energiaforrásokra rábízni. A meglévő energiaforrásokat kiegészítésére viszont alkalmasak lehetnek, de mint fő energiaellátó egységek ma nem alkalmazhatóak.
Egy roppant egyszerű példa? ha nem süt a nap este, vagy nem fúj a szél akkor le állnak a gyárak?
Tehát, hogy mindenki értse az "alternatív energia" mint olyan önmagában jelenleg nem stabil energiaforrás, az mellé szükséges egy másik stabil forrás is, ami akkor is működik ha nem fúj a szél.......tehát az alternatív forrás mellé, kell építeni egy pl. atomerőművet.......vagy fosszilist.....

A másik ilyen őrület a bio üzemanyagok gyártása......Attól, hogy mondjuk benzin helyett etanolt égetünk el nem lesz vége az üvegházhatásnak, hiszen teljesen mindegy melyiket égetjük el akkor is CO2 (széndioxid) keletkezik.
Ugyanez a Bio dieselel is.....Annyi különbség van csak, hogy járulékos szennyezés pl (kéndioxid) nincs, azonban ez az üvegházhatásra nincs hatással......annak alacsony mértéke miatt.
Ezeknek a "lobbiknak" az az érdeke, hogy fentartsák a tüzelést, mert az autógyáraktól kezdve az energia termelésig minden a "tüzelés"-re van beállva, és ezek az emberek féltik a "pénzüket".
Aztán még az is egy érdekes téma, hogy azt mondják, hogy elektromos autó.......persze ahhoz is fosszilis energiát használunk, vagy atomenergiát....vagy nem?
Hiszen a villamos energiát is abból állítjuk elő amit elégetünk......
Nem furcsa???
Ezek csak gumicsontok......és valakiknek Business...
A másik ezzel kapcsolatos észrevétel talán az lehetne, hogy akik kitalálták ezen alternatív "megújuló energiaforrásokat" azok nem egészen voltak tisztában annak következményeivel, mondjuk, hogy ha a mezőgazdasági területeken egyszer csak nem  élelmiszer alapanyag termelés fog folyni, hanem üzemanyaggyártás, akkor mit fogunk enni?

Bármilyen szörnyen hangzik is jelenleg az atomenergia az egyetlen környezetbarát megoldás.......
Igaz ettől jobban is növelni lehetne a biztonságát, de a fosszilis lobbinak nem érdeke......féltik a profitot.
A másik megoldás az lehetne, hogy energiatakarékosabb megoldásokkal oldjuk meg első körben a dolgokat, pl. amit Egely-ék is kitaláltak, majd a tudósok kezdtek szépen sorban elhalálozni, ezért mára létrehoztak egy alapítványt.
Ők ezen a területen dolgoznak, csak fejlesztési pénzeket nem kapnak, pedig vannak egészen jó bejegyzett találmányaik.Hogy miért?  a válasz egyszerű...nem lenne akkora profitbevétele a fosszilis lobbinak, mert csökkenne a felhasználás.

Szóval ez a történet sokkal összetettebb annál, mint bárki gondolná.

Írta: Lévai György


Ugrás az oldalra  1 2 3 4 5 6 7 8 




Figyelem az oldalon megjelenő írásokban szereplő helyek, adatok, dátumok, életrajzi adatokban szereplő átfedések, vagy simán csak átfedések, pusztán a véletlen művei, szüleményei ! Az, hogy a blogon megjelent cikkekben szereplő emberek ugyanazon a helyen éltek, dolgoztak vagy ugyanabba az iskolába jártak szintén csak a véletlen szüleményei.
Minden az ilyen adatokból levont összefüggés, vagy következtetések pusztán a véletlen művei !

Hírek átvehetőek ezen rss hírforrások használatával.
rss1.0
rss2.0
rdf