Lévai György a NÉP elnökének oldala


Zarathustra


másképpen ZARATHUSZTRA, vagy (görögösen) ZOROASZTER (szül. Kr. e. 628 k. valószínűleg Rhagész, Irán - megh. 551 k.), perzsa vallásalapító; azoroasztrizmus (lásd ott; mai indiai nevén párszi vallás) létrehozója.
Életéről igen gyéren maradtak fenn kézzelfogható adatok.
A zoroasztrista hagyomány szerint „Nagy Sándor előtt 258 évvel” prófétált.
Az Akhaimenidák (Kr. e. 559-330) fővárosát, Perszepoliszt III. Alexandrosz Kr. e. 330-ban foglalta el.
Ezek szerint Zarathustra Kr. e. 588-ban térítette meg Vistászpát, aki valószínűleg Khorazmia (az Aral-tótól délre elterülő térség) királya volt.
Zarathustra a Szpitama nevű szerény lovagi családból származott, s feltehetően a médiai Rhagészban született (ma Rejj, Teherán külvárosa).
A vidék lakói akkoriban főleg pásztorkodással foglalkoztak. A portyázó nomádok gyakran megtámadták a pásztorokat, s Zarathustra erőszakos rendbontóknak, a „Hazugság híveinek” nevezte őket.
Vistászpa megtérése után Zarathustra a királyi udvarban maradt és tovább térített.
Lányát a király egyik miniszteréhez, Dzsámászphoz adta feleségül.
A hagyomány szerint 77 évet élt, így kb. Kr. e. 551-ben halt meg.
Halála után sok monda született róla: születésekor a természet ujjongott, ő később sok népnek hirdette az igazságot, szent tüzeket gyújtott, és szent háborúban harcolt.
Őt tekintették a papok, a harcosok és a földművesek mintaképének, de nagyszerű kézművesnek és gyógyítónak is tartották.
A görögök szerint filozófus, matematikus, asztrológus avagy mágus volt, a zsidó és a keresztény hagyományban varázsló, csillagjós, próféta vagy a legfőbb eretnek.
Zarathustra és a zoroasztrizmus komolyabb vallástörténeti kutatása csak XVIII. században kezdődött meg.

Zoroasztrizmus

az iszlám térhódítása előtti régi iráni vallás; megmaradt hívei az Iránban és Észak-Indiában számottevő kisebbséget alkotó párszik.
A vallást a Kr. e. VI. században alapította Zarathustra iráni próféta és hitújító (kb. Kr. e. 628-551).
Monoteista és dualista jellegzetességeket egyaránt tartalmazó tanítása a görög közvetítésen keresztül az európai kultúra részévé vált, és nagy hatással volt a judaizmusra, a kereszténységre és az iszlámra.
A korabeli perzsa társadalmat három osztály alkotta: vezetők és papok; harcosok; valamint földművesek és állattenyésztők.
Ez az osztályszerkezet visszatükröződött a vallásban, ahol bizonyos istenek segítették a három osztályt; közülük a jó szellemek, az ahurák („urak”) valószínőleg csak az első osztályba tartozók istenei voltak.
Zarathustra minden isten tiszteletét elvetette, kivéve az egyik ahuráét, aki nem más, mint Ahura Mazdá („Bölcs Úr”).
A rossz eredete a zoroasztrizmusban visszanyúlik a teremtés kezdetére, és a szabad akarat gyakorlásából kövekezik.
Ahura Mazdá ikerfiai örök ellenfelekké lettek: egyikük, Szpenta Mainju („szent szellem”) a jót választotta, ezért az életért volt felelős, s az igazságot, az igazságosságot és az életet testesítette meg; Angra Mainju („romboló szellem”) ezzel szemben a rosszat választotta, így a nemlétért volt felelős, s a rombolás, az igazságtalanság és a halál jellemezte.
Élete során minden embernek is választania kell jó és rossz között, és a világot beborító tűzözönből csak a jó követői menekülnek meg, hogy új teremtésben részesüljenek.
Amíg ez be nem következik, addig az elhunytak lelkei közül a jókat a Paradicsomba vezetik, a rosszakat pedig a pokolba.
A későbbi zoroasztrista kozmológia a világtörténelmet hatalmas drámának fogja fel, amelyet négy 3000 éves időszakra tagol.
A végtelen időben Ormazd (Ahura Mazdá) az égben, a fény birodalmában, Ahriman (Angra Mainju) pedig az alvilágban, a sötétségben honolt.
Az első 3000 év végén Ahriman átmerészkedett a kettőjüket elválasztó űrön, és megtámadta Ormazdot, aki egy varázsformulával elkábította őt. Ahriman visszazuhant a mélységbe, és ott maradt újabb 3000 évig.
Ormazd ezalatt megteremtette a szellemi lényeket (fravasi), köztük a jóindulatú halhatatlanokat, majd az anyagi világot: az eget, a vizet, a földet, a növényeket, az ősbikát és az ősembert (Gajómart).
Ezután választási lehetőséget adott a szellemi lényeknek: megmaradhatnak örökre létezés előtti állapotukban, ill. megtestesülhetnek a fizikai valójukban, hogy legyőzzék Ahrimant.
Ők a születést és a harcot választották.
Eközben Ahriman létrehozott hat démont és a nekik megfelelő anyagi világot.
A harmadik 3000 éves időszakban Ahriman tönkretette Ormazd teremtését; megölte Gajómartot, az emberiség ősatyját, valamint az ősbikát, amelytől az állatok és a növények származtak.
Ahriman győzött ugyan az anyagi világban, de egyúttal a foglya is maradt: Ormazd csapdába ejtette, és így arra kényszerült, hogy előidézze saját pusztulását.
Az utolsó 3000 év elején testet öltött Zarathustra, s megjelent a Földön a vallás; ettől kezdve Zarathustra időszakonként újjászületik a szaosjanszok („a világ megváltói”) alakjában.
Az utolsó ítélet napján ők hivatottak ítélkezni: elpusztítani a rosszat, feltámasztani az igazakat.
A végtelen időből létrejött véges idő tehát 12 000 év elteltével újból feloldódik a végtelenben.
A zoroasztrizmus irodalma két részből áll: eredeti szentírása, az Aveszta, óiráni (avesztai) nyelven maradt fenn; a későbbi vallási szövegek középiráni (pahlevi), ill. perzsa nyelven íródtak.
Zarathustra halála után a zoroasztrizmus fokozatosan terjedt dél, majd nyugat felé, s eközben a helyi vallások is hatottak rá.
Nagy Sándor hódítása (Kr. e. 330) után Irán négyszáz éven át többé-kevésbé hellenizálódott, és elhanyagolta saját vallását, amely azután a Szászánida Birodalomban hivatalos vallássá lett.
Az iszlám hódítás elején még megtűrték a zoroasztrizmust, a VIII. és a X. század között azonban a vallásüldözés és az erőszakos iszlám térítés miatt a megmaradt hívek elhagyták Iránt, és főleg Indiában, Bombay környékén telepedtek le.
A XIX. században a párszik felvették a kapcsolatot az Iránban maradt utolsó zoroasztristákkal, a gabarokkal; más országokban élő szórványaikkal ma ők gyakorolják Zarathustra vallását.
Istentiszteletük legjellemzőbb vonása tűztemplomokban a szent tűz őrzése; emiatt az iszlám tűzimádóknak tartja őket.

Ahura Mazdá


(avesztai: „Bölcs Úr”), más írásmóddal ORMIZD vagy ORMAZD, az uralkodó isten az ókori iráni vallásban, különösen Zoroaszter iráni próféta vallási rendszerében (Kr. e. VII-VI. sz.). I.
Dareiosz perzsa király (ur. Kr. e. 522-486) és utódai a legnagyobb istent és az igazságos király védelmezőjét tisztelték benne.
Zoroaszter szerint Ahura Mazdá teremtette a világegyetemet és a kozmikus rendet, amelyet fenn is tart.
Ő teremtette a két ikerszellemet, Szpenta Mainjut és Angra Mainjut (Ahriman) - az előbbi jótékony, az igazat, fényt és életet választja, az utóbbi romboló, a hazugság, sötétség és halál szelleme.
A két szellem egymás elleni küzdelme alkotja a világtörténelmet.
A Zoroaszter-hívők szent könyvében, az Avesztában tükröződő fejlettebb vallási állapotban Ahura Mazdát a jótékony szellemmel azonosították, aki nyíltan szembehelyezkedik a rombolóval.
Minden bölcsesség tudója, bőkezű, egyenes, és minden jó teremtője.
A jótékony és a gonosz szellemet az Avesztában úgy fogják fel, mint egymást kölcsönösen korlátozó, örökkévaló lényeket.
Egyikük a magasban él, másikuk a mélyben, s közbül a világ a csataterük.
Későbbi forrásokban (a III. sz.-tól) Zurvánt (Idő) tették a két iker, Ormazd és Ahriman (Angra Mainju) atyjává, akik - az ortodox mazdaizmusban - felváltva uralkodnak a világon Ormazd végső győzelméig.
Ebből a felfogásból tükröződik vissza valami a manicheizmusban, ahol az Istent néha Zurvánnak hívják, Ormazd pedig az ő első emanációja, az Első Ember, akit legyőzött a sötétség romboló szelleme, de akit megment az Isten második emanációja, az Élő Szellem.

Párszi

más írásmóddal PARSEE, Zoroaszter (Zarathusztra) iráni próféta követője. A párszik - nevük annyit jelent: „perzsa” - a perzsa zoroasztriánusok leszármazottai, őseik a muszlim vallásüldözés elől menekültek Indiába.
Főképp Bombayben és attól északra eső településeken élnek, de előforulnak Bangalore-ban és a pakisztáni Karachiban is.
A szó valódi értelmében nem képeznek kasztot, minthogy nem hinduk, de zárt közösséget alkotnak.
A perzsa exodus pontos dátuma ismeretlen.
A hagyomány szerint először Hormuzban, a Perzsa-öbölnél telepedtek meg, majd a folytatódó üldöztetés hatására a VIII. században hajóztak át Indiába, lehetséges viszont, hogy mindez csak a X. században történt, és az is lehet, hogy két ütemben ment végbe.
Előbb Kathiavárban telepedtek le, de rövidesen továbbköltöztek Gudzsarátba, ahol mintegy 800 éven át kis mezőgazdasági közösséget formáltak.
A XVII. században, amikor létrejöttek a brit kereskedelmi kirendeltségek Szurátban és máshol, életkörülményeik gyökeresen megváltoztak.
Sokkal fogékonyabbnak mutatkoztak az európai hatásokra, mint akár a muszlimok, akár a hinduk, kereskedelmi érzékük pedig kitűnő volt.
Amikor 1668-ban Bombay a Kelet-indiai Társaság fennhatósága alá került, hamarosan deklarálták a vallási toleranciát, a párszik pedig kezdtek ideköltözni.
A város XVIII. századbeli növekedése nagyobbrészt az ő szorgalmuknak és kereskedelmi tevékenységüknek tudható be.
A XIX. századra meggazdagodtak, 1850 után figyelemre méltó sikereket értek el a nehéziparban, különösképp a vasút- és hajóépítéssel kapcsolatos ágazatokban.
Kapcsolatuk az anyaországgal gyakorlatilag megszűnt.
1477-ben hivatalos küldöttséget indítottak az Iránban maradt zoroasztriánusokhoz, akik ekkor egy, a muszlimok által gabaroknak nevezett kis szektát alkottak.
1768-ig leveleztek velük liturgiai és jogi kérdésekről, a levelek (rivayat) közül 17 megmaradt.
Mindeközben a párszi hagyomány ellentétbe került a konzervatívabb gabar hagyománnyal, s ennek nyomán a párszi közösség liturgiai és naptári tekintetben kettészakadt.
Lásd még

Aveszta

más néven ZEND-AVESZTA, a zoroasztrizmus szent könyve, amely tartalmazza a vallás kozmogóniáját, törvényeit és liturgiáját, Zarathusztra (Zoroaszter) próféta tanításait.
A meglevő Aveszta egy eredetileg sokkal terjedelmesebb szent irat maradványa, melyet nyilván Zoroaszter formált meg egy ősrégi hagyomány nyomán.
Az eredetinek terjedelmes kéziratai állítólag akkor pusztultak el, amikor Nagy Sándor meghódította Perzsiát.
A jelenlegi Avesztát maradványokból állították össze, és a Szászánida királyok alatt (III-VII. sz.) egységesítették.
Az Aveszta öt részből áll. Vallásos magja daloknak vagy himnuszoknak, a gátháknak a gyűjteménye, amelyek java részét Zoroaszter saját szavainak tekintik.
Ezek alkotják a középső szakaszát a kánon fő liturgikus részének, a Jasznának, amely a haoma előkészületének és áldozatának rítusát tartalmazza.
A Viszp-rat egy kisebb jelentőségű liturgikus szent irat, amely zoroasztriánus szellemi vezetőknek adózik tisztelettel.
A Vendidad vagy Vidévdát a zoroasztriánus rituális és polgári törvények fő lelőhelye.
Emellett beszámol a teremtésről és az első emberről, Jimáról is.
A Jastok gyűjteménye 21 gazdag mitikus tartalmú himnuszból áll, amelyeket különféle jazatákhoz (angyalokhoz) és ősi héroszokhoz intéztek.
A Khúrda Aveszta (vagy Kis Aveszta) kisebb szövegek, himnuszok és imádságok csokra különböző alkalmakra.
A Zend-Aveszta szó szerint az „Aveszta magyarázata”.
Eredetileg a széles körben használt pehlevi fordításra értették, de gyakran használták a nyugati fordítások címeként is.

Forrás: Link
Letöltések:

0/5 : Nincs értékelés